Berzsenyi az 1820-as évek derekától Széchenyi István kedvenc költőjévé vált – életre szólóan.

Életükben nem találkoztak egymással, bár Széchenyi rég óhajtotta „a nagy hazafit személyesen Niklán felkeresni” (Levelezés, Pest, Berzsenyi Dánielhez, 1830. január 10.)

​

Széchenyi és Berzsenyi vonatkozásában most csak egy történésről ejtünk szót. Széchenyi az imádott Crescence-nek, gróf Zichy Károlynénak egy Berzsenyi-verseskötetet küldött, a Magyarokhoz című ódát pedig lefordította neki németre − mint írja − szó szerint, így „sokat veszít az egész. Azonban Ön ilyen módon a magyart jobban megtanulja, ami a fődolog”.

​

Remélte, hogy a magyarban igen férfiasan, energikusan hangzó vers meg fogja hatni. A költőről is írt röviden (Napló, 1829. március 10., 11., 27.) A nevezetes cenki István-napon 1840. augusztus 20-án pedig maga Crescence volt az, aki a díszebéd után a meghívottak előtt „elragadtatásig gyönyörködtetően” szavalt Berzsenyitől (Jelenkor, 9. évf., 71. sz., 1840. szeptember 2.)”

​

 

Ha eltaláltad a helyes megoldást, tartsd meg a korongot. Ha nem, tedd legalulra és várj, amíg újra felbukkan!

​

​