Sziasztok! Dani vagyok, és az én helyi hősömről, Berzsenyi Dánielről, a költőről szeretnék mesélni nektek:

Berzsenyi Dániel 1776-ban született Hetyén, régi középbirtokos nemesi családban. Csak 1788 őszén, 12 éveskorában kezdhette meg tanulmányait a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályában, addig édesapja otthon edzette a testi erejét, mert úgy gondolta, amíg testben nem elég erős, addig a szellemét hiába is fejlesztené. Édesapja egyébként jogot végzett, de a tanultakat nem kamatoztatta, ehelyett inkább gazdálkodott.

Bár az iskolát nem fejezte be, sokat olvasott, beszélt latinul, németül. Nagyon szerette Horatius költészetét, mintaképéül is őt választotta, mikor saját verseket kezdett írni.

1799-ben feleségül vette Dukai Takács Zsuzsannát, akivel 1804-ben Niklára költöztek. A helyi lelkész, Kis János felfigyelt költői tehetségére és elküldte ár versét Kazinczy Ferencnek, akivel hamar barátok lettek, segítségével Berzsenyi is hamar ismertté vált. Még Széchenyi Istvánhoz is eljutottak a művei, aki kedvenc költőjének nevezte.

Berzsenyi kettő életet élt: nappal gazdálkodott Niklai birtokán, esténként pedig a költészetének élt. Visszahúzódó természetű ember volt, nem szívesen járt társaságban, önmagát a niklai remete”-ként írta le.

Nálunk Marcaliban nevét utca, park, könyvtár és gimnázium is viseli. A marcali szőlőhegyben, nem messze a városi fürdőtől, egykori szőlőbirtoka helyén obeliszk áll.

A költő 1836-ban halt meg Niklán. Sírja a niklai temetőben található, egykori kúriája ma emlékházként működik.

Berzsenyi Dániel életműve nemzeti érték.

​

​

Ez pedig az egyik kedvenc versem tőle:

​

A KÖZELÍTŐ TÉL

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein

A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,

Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli

Nektárját ajakam, még alig illetem

Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem béhunyt szememet fel nem igézheti

Lollim barna szemöldöke!