Köszöntünk 100 napos játékkihívásunk hivatalos oldalán! Az idei évben eddigi legnagyobb játékkampányunkba kezdünk, melynek végigjátszására Téged is szeretettel invitálunk!
Ha szeretnél velünk játszani, nincs más dolgod, mint 2023. április 24-től rendszeresen látogatni oldalunkat, követni csetlő-botló detektívünk kalandjait, és segíteni őt egy-egy küldetésének végrehajtásában.
Minden feladat megoldására 3 nap áll majd rendelkezésedre, a helyes megfejtést beküldők között pedig minden játék végén egy-egy élményt vagy egyéb, támogatóink által felajánlott ajándékot sorsolunk ki!
Játszhatsz egy-egy alkalommal vagy rendszeresen is, viszont ha legalább 20 játékban részt veszel, megnyerheted All in ajándékcsomagunkat is, mely tartalmazza majd minden játékalkalom nyereményét!
Figyelem! A játékok önállóan is játszhatóak, sok esetben azonban szükség lehet az előző történetek ismeretére! Előző játékaink mind elérhetőek az oldalunk menüjében!
Jó szórakozást kívánunk!
Bob naplója
A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, és az egész környéket felforgatták. Nem telt sok időbe, hogy ráleljenek a sárga lombseprűre az egyik fészerben. A helyszínelők begyűjtötték a mintákat, és rögzítették a nyélen található ujjlenyomatokat. A seprű tulajdonosától is vettek ujjlenyomatot (egészen pontosan hetet, mivel a bal kezén hiányzott három ujja).
- A gyárban vesztettem el őket – mondta a férfi. – Figyelmetlen voltam, és a bal kezem egy prés alá került. Három ujjam bánta. Használni azért így is tudom a kezem… a lombot is mindig én takarítom össze.
Hívtam Natasát, hogy elújságoljam neki a jó hírt, mennyit haladt a nyomozás, de nem vette fel. Mivel a labor munkájához nem volt közöm (és amúgy sem engedtek volna csak úgy a bizonyítékok közelébe), bementem a belvárosba, és rendeltem a kedvenc burgeremből. Mikor kihozták, levettem a buci tetejét, és nagyot szippantottam a közepéből. A sajt és a darált hús illata teljesen kitöltötte a tudatom.
Már majdnem végeztem az ebéddel, mikor megcsörrent a telefonom. Az egyik helyszínelő haverom hívott. Azt hittem, az ujjlenyomatok eredménye miatt, de mást akart mondani: Natasa eltűnt! Az egyik szomszédja értesítette a rendőrséget, hogy a lakásának ajtaját félig nyitva találta, és mikor benyitott, hatalmas rendetlenséget és egy hatalmas graffitit talált a nappalija falára fújva: egy keselyűt.
Azonnal a helyszínre indultam. Félúton járhattam, mikor újra hívtak: nem csak Natasának tűnt el, hanem a szinten élő valamennyi lakó!
Mire kiértem, minden tele volt rendőrökkel – és bámészkodókkal. Kész káosz volt! A haverom elém sietett, és intett, hogy engedjenek át.
- A Keselyű tette – mondtam feldúltan. – Kevés az időnk, azonnal meg kell találnunk!
- A kapitányság nagyon le van terhelve. Kilenc eltűnt személy. Rengeteg rögzítésre váró nyom, ráadásul a hozzátartozók is állandóan a nyakunkon vannak. Érthető az aggodalmuk, de nagyban akadályozzák a munkát...
- Futtassátok le az ujjlenyomatokat a rendszeren – mondtam.
- Ma már nincs rá kapacitásunk, legfeljebb egyre. Ha tudnánk, melyiket adjuk le elemzésre, talán előre vennék a fiúk, de túl sok töredékes minta volt a seprűn. Nyolc az egyhez; túl nagy az esélye, hogy felesleges munkát végzünk.
Felajánlottam, hogy segítek. Választok egyet, ha megkapom a mintákat.
- Ezzel a kutyával meg mit csináljunk? – kérdezte egy rendőr Natasa lakásából kilépve.
- Hívom a gyepmesteri szolgálatot – ajánlotta egy társa.
Nem engedtem. Magamhoz vettem a kutyát (nem ellenkeztek), és elindultam a bizonyítékokért. Nem hibázhatok! Natasa élete a tét!
Te meg tudod oldani a rejtvényt? Játssz velünk, segíts Bobnak, és nyerj egy Kwatro társasjátékot! A megoldás beküldési határideje: 2023. július 12. 16 óra.
UPDATE
Bob naplója
Kese Dénes, megvagy! A beazonosított ujjlenyomat alapján országos elfogató parancsot adtak ki a Keselyű ellen. A képe ott van minden újság címlapján és minden híradó vezető híreiben. Natasáról és a további nyolc eltűntről még semmi hír, de szorul a hurok. Versenyt futunk az idővel. A városban felütötte a fejét a rettegés. Egy csoport önkéntes civil hajtóvadászat szervezésébe kezdett.
Vajon mit eszik egy tacskó?
Commentaires