top of page

Detektívtörténet - 29. fejezet


Köszöntünk 100 napos játékkihívásunk hivatalos oldalán! Az idei évben eddigi legnagyobb játékkampányunkba kezdünk, melynek végigjátszására Téged is szeretettel invitálunk!

Ha szeretnél velünk játszani, nincs más dolgod, mint 2023. április 24-től rendszeresen látogatni oldalunkat, követni csetlő-botló detektívünk kalandjait, és segíteni őt egy-egy küldetésének végrehajtásában.

Minden feladat megoldására 3 nap áll majd rendelkezésedre, a helyes megfejtést beküldők között pedig minden játék végén egy-egy élményt vagy egyéb, támogatóink által felajánlott ajándékot sorsolunk ki!

Játszhatsz egy-egy alkalommal vagy rendszeresen is, viszont ha legalább 20 játékban részt veszel, megnyerheted All in ajándékcsomagunkat is, mely tartalmazza majd minden játékalkalom nyereményét!


Figyelem! A játékok önállóan is játszhatóak, sok esetben azonban szükség lehet az előző történetek ismeretére! Előző játékaink mind elérhetőek az oldalunk menüjében!

Jó szórakozást kívánunk!



Natasa naplója


Már több, mint egy hete ebben a szobában raboskodok. A Keselyű minden nap meglátogat. Ételt és vizet hoz, illetve naponta egyszer megengedi, hogy elvégezzem a dolgom egy serblibe. Nagy mozgásterem nincs: egyik bokámnál egy lefúrt vaságyhoz vagyok bilincselve. A szobának nincs ablaka se, így azt nem tudom, hol lehetek, de minden fal (és a padló is) hangszigetelve van, amiből arra következtetnék, hogy vannak a közelben más emberek is.

Gondolom, a Keselyű is itt rejtőzködik (nem hiszem, hogy kockáztatná a napi rendszerességű látogatást). Az időnként ételfoltos öltözékéből, meg a néha a szokásosnál idegesebb reakcióiból arra következtetek, a többi rab sincs messze… és talán párukkal meg is gyűlhetett már a baja.

A szobám ajtaját kívülről kulccsal nyitja, viszont azt a szobába nem hozza magával. Kifelé számkombinációt használ a nyitásra – ami minden nap változik. Azt is megjegyeztem, hogy egyszer elrontotta a kódot, és a második próbálkozásnál meg nagyon figyelmesen, szinte reszkető kézzel nyúlt a gombokhoz. Észrevettem még egy dolgot, talán van összefüggés: a falon, épp a számzár mellett, van egy tárcsa, amin csillagjegyek szimbólumai láthatók. A csillagjegyek mindig három pötty világít (három különböző színnel; van, hogy egy mellett kettő különböző szín is). Mikor a Keselyű távozni készül, megvizsgálja a csillagjegyeket, beüti a kódot, majd mielőtt távozna, aktivál két-három új szimbólumot. Az elmúlt három nap szimbólumai és a nyitókódok is a fejemben vannak. Megjegyeztem őket, hátha segítenek a szökésben.

Tegnap azt mondta, pénteken lesz a halálom napja. Addig muszáj kijutnom innen! A bilincsemen az egyik láncszem elkezdett engedni. Ha nagyon nekiveselkednék, talán ki tudnám szabadítani magam, de amíg nincs meg az ajtó kódja, nem feszegetem a láncot se, nehogy a Keselyű észrevegye.

Feladat: megfejteni a zár kódját

Határidő: 2023. július 21. 16 óra.




Te tudod a megoldást? Játssz velünk, segíts Natasának, és nyert egy Detektív Krónikák társasjátékot!


UPDATE


Natasa naplója


Ez volt talán életem legnehezebb délutánja.

Miután a keselyű távozott, elkezdtem számolni. Azt hittem, könnyen kiismerem a gondolkodásmódját, s meglepően hamar körvonalazódott is bennem egy séma, ami alapján könnyen ki is számoltam a feltételezett új kódot, így fel sem merült bennem a hibázás lehetősége:


3232


Éles, ritmikus csippanás-sor és egy felvillanó piros led jelezte, hogy a megadott kombináció helytelen! Eszembe jutott a Keselyű idegesen rángó arca és a reszkető keze, hogy mennyire kétségbeesett, mikor egyszer ő is elrontotta a kódot. Lehet, hogy a második rontás után egy hosszabb időre lezár az ajtó?


Hogy gondolhattam, hogy a 3232 működni fog? Ha ennyire egyszerű lett volna (minden alkalommal mínusz nyolc az első és mínusz nyolc a második két számjegyből), miért is kellett volna emlékeztető szimbólumokat nyomkodnia ahhoz, hogy legközelebb is ki tudja számolni az új kódot?


Egy darabig vakon próbálkoztam a behelyettesítéssel 8szigorúan fejben), de aztán eszembe jutott, hogy a csillagjegyes kör épp olyan, mint egy óra. Elkezdtem a szimbólumokat számokkal helyettesíteni az óra számlapján elfoglalt helyük alapján, és valamennyivel közelebb jutottam a megoldáshoz. Szoroztam, dupláztam, ellenőriztem… és kijött!


Így is az ájulás kerülgetett, mikor elhatároztam magam, és leütöttem az első számjegyet:


9


Magam is alig hittem el, mikor – a negyedik számjegy beütése után – a státuszjelző zöldre váltott. Lehet, hogy megmenekülök?


Ez a küldetés 2023. július 21-én 16 órakor lezárult. A következő kihívás július 22-én reggel indul.

Ezen játékunk nyertese: Joci



86 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page